Japán
A Japán kultúrával
A japán kultúra évezredes története során alakultak ki azok az illemszabályok, amelyek ma is igen meghatározóak a hétköznapi emberek társadalmi érintkezéseiben.A japán etikettre jellemző az ösztönös udvariasság. Sem nyelvük, sem kultúrájuk nem teszi lehetővé az udvariatlanságot. Ha például egy autós elé bevág egy másik, a sofőr így fejezi ki nemtetszését: „Tisztelettel, menjen a fenébe!"Bemutatkozáskor a japánok fejet hajtanak, de nekünk már a kezüket is nyújtják. Érdekes keveredése ez az ő hagyományos, és a mi üdvözlési szokásunknak. Ne várjunk tőlük határozott erejű kézfogást, náluk ez nem szokás. Mint az sem, hogy beszélgetés közben a szemünkbe nézzenek, ők ezt kerülik. Ha mosolyognak, az azt is jelentheti, hogy zavarban vannak. A vidámság csalhatatlan jele a szemük sarkában lévő mosolyráncok megjelenése. A japánok nagy hangsúlyt fektetnek a meghajlásra. Van egy japán szólás, miszerint „nem szabad a mester árnyékára rálépni” Ez már utal arra, hogy miért is tartanak nagyobb távolságot beszélgetés közben. Olyan helyzetben, amikor feltétlenül meg kell hajolni, muszáj egymástól távolabb lenni, másfél-két méterre, különben összekoccan a fejük.Japánban általában távólság tartók az emberek, de oldott légkörben fenntartások nélkül megcsapkodják a szomszédjuk térdét.
Teával a nap bármely szakában megkínálnak. Fül nélküli csészében, tej és cukor nélkül adják.
A japánok saját környezetükben térdmagas asztalok mellett, földre helyezett párnákon foglalnak helyet. Az étkezés általában akkor kezdődik, amikor mindenki enyhén meghajtja a fejét és azt mondják, hogy : Itadakimasu! (ezt akkor is mondják ha egyedül étkeznek mert ennek a szónak a jelentése az h köszönöm az ételt és ezt az isteneiknek köszönik meg)
Az ételek az esetek döntő többségében friss és nyers alapanyagokból készülnek. Étkezés után zöld teát isznak.
Ha étteremben látnak vendégül minket, ihatunk szakét is. Sokan úgy gondolják, hogy ez a nemzeti ital rizspálinka, pedig nem az. Ez egy különleges, alkohol tartalmú ital. Erjedéssel készül, mint a bor, vagy a sör, de mégsem nevezhető se ennek, se annak. Nem bor, mert nem gyümölcsből készül, hanem gabonából, mint a sör. De sörnek azért nem nevezhető, mert szénsavmentes, s a szeszfoka jóval meghaladja a sörökét. Ezt az italt régen melegen szolgálták fel, de újabban pincehőmérsékletre hűtve, (kb.10 fok) vagy annál hidegebben is kínálják. Azt mondják, ma már nem isznak annyi szakét, mint ezelőtt, helyette inkább sört fogyasztanak.
Az európai szokásoktól nagyban eltérő, de Japánban illik a szipogás és a szürcsölni, viszont nagyon elítélik a böfögést és az orrfújást. E kettőt egyéb helyzetekben sem méltányolják, de asztalnál egyáltalán.
Az is eltérő szokás, hogy nem használnak papírszalvétát. Jobb éttermekben adnak egy kisméretű, összehajtogatott vizes törölközőt, ami télen melegen gőzölög, nyáron hideg. A férfiak megtörölhetik vele kezüket, arcukat, karjukat, a nők általában csak a kezüket szokták.
Az ételek fogyasztásának is megvan a maga szabályrendszere. Lehetőség szerint próbáljunk igazodni az ő szokásaikhoz, s együnk mi is pálcikával. Nyugati típusú evőeszközt kérni nem illő, mert ez azt jelenti, hogy az étel nagyon kemény, élvezhetetlen. A pálcikahasználatáról annyit, hogy a japánok a használat előtt kettétörik a pálcikát, egyiket áthúzzák a másikon, így ellenőrzik nem maradt-e szálka rajta. Ha megfogtunk egy ételt, nem illik visszatenni. Tilos a pálcikával: mutogatni, ételt rászúrni, vagy az ételt válogatni, s tilos lenyalni. Ha már nem használjuk a pálcikát, nem illik sem a tányér szélére, se az asztalra tenni, hanem párhuzamosan, az odakészített tartóra.
Nincs étkezés Japánban rizs nélkül. Nemcsak az egyes fogásokhoz, hanem fogások között is fontos szerepe van. A rizses tálat két kézzel kell nyújtani, s a baloldalon kell elhelyezni. Általában minden újabb fogás előtt esznek egy kisebb mennyiségű rizst. A jelzések minden japán számára érthetők: ha a tányéron marad belőle, azt jelenti, kér még. Azonban ha mindet megette, akkor befejezte az étkezést.
Ha a menüsorban tészta is van, bal kezünkkel emeljük fel a tálat egészen a szánk közelébe, s a jobb kezünkben lévő pálcikákkal szedegessük ki az ételt. A levest megihatjuk a tálkából, a többi részt meg a pálcikák segítségével ehetjük meg. Ha szójaszót kérünk az ízesítéshez, sohase a rizsre öntsük, hanem egy külön odahelyezett kis tányérkába. Mindig annyit, amennyit biztosan elfogyasztunk. Ha elfogyott, könnyen pótolhatjuk, de ne pazaroljunk.
Mivel a japánok nagy része a munkahelyétől távol lakik, sokat szoktak utazni, naponta akár több órát. Természetesen az ő tömegközlekedésük fejlettebb, mint az európai országoké, így ez annyira nem is meglepő. Ennek ellenére, bármilyen korszerű járműben ül is az ember, kénytelen lefoglalni magát, ha több órát tölt rajta.
Ők is hozzánk hasonlóan ütik el az időt – de csak hasonlóan! Mikor mi valamilyen regénybe merülünk bele, ők többnyire a képregény japán változatát, a mangát lapozgatják. Ugyanakkor zenét is hallgatnak, illetve a telefonjukon pötyögnek – azonban a japán kütyük mérföldekkel fejlettebbek, mint a hazaiak. Így nem is meglepő, hogy nem csak internet, különböző játékok és kamera van rajta, hanem GPS, vonathálózat, illetve TV is.
Ezek a kevésbé hajmeresztő dolgok. Ugyanakkor gyakran el is alszanak a vonaton: a denevérként a kapaszkodón lógó öltönyös emberek képe számunkra kissé groteszk lehet, náluk megszokott. Akár csak a sminkpalettájukból válogató nőké, akik környéküket budoárrá kinevezve, gyakran a járműveken ügyeskedik ki aznapi sminkjüket.
De nyilván ez csak a nagyobb városaikra vonatkozik mint pl.: (a fővárosuk) Tokió.
